Magyarországon az embermentést, mint kötelezettséget, Mária Terézia törvényben írta elő. A mentésügy országos intézménye az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), működési köre az ország egész területére kiterjed. A mentés legősibb alakja ösztönös tevékenység, melynek elsődleges célja, hogy elhárítsa a balesetet szenvedett életét, vagy testi épségét veszélyeztető tényezőt. A kék, hatágú, ún. „Konstantin-kereszt” az élet csillaga. A mentés hat alapvető követelményét szimbolizálja: felismerés, segélykérés, elsősegély, mentőellátás, szállítás alatti kontroll, definitív ellátás. A kígyós bot (Aesculap pálca) az orvoslás-gyógyítás eszméjét fejezi ki. A mentés a sürgősségi ellátás kórház előtti szakaszában alapvető fontosságú. A mentők napja május 10-én van.
BÖME
1887-ben Európában másodikként szervezték meg a mentőszolgálatot. A BÖME első lófogatú mentőkocsija 1887 május 10.-én indult ela budapesti Lipót bazár elől. Ennek mintájára más városokban is megszervezték az önkéntes társadalmi mentőegyesületeket. Ezek összefogó szervezeteként alakult meg 1926-ban a VVOME Első orvosigazgatója: Paulikovics Elemér volt. Az első központi mentőállomás a Markó utcában 1890-ben épült meg. Az első nem lóvontatású, hanem akkumulátorral hajtott mentőkocsi 1902-ben állt szolgálatba. (A Titanic katasztrófájakor az első helyszínre érkező hajó a Carpathia orvosa is a BÖME orvosa volt.)
Az 1930-as évekig a mentőkocsik nagy része a Magyar Állami Gépgyár Magosix típusú gépkocsi volt, ami még a 2. világháború után is szolgált.
A BÖME ÉS A VVOME jogutódjaként egy országos hatáskörű szervet hoztak létre 1948. május 10.-én. Ez lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Az operatív feladatokat a Főigazgatóság irányítása alatt álló Mentőszervezetek, a Budapesti mentőszervezet és a Légi Mentőszervezet 211 mentőállomása látja el. Ehhez járul még a Mentőkórház. A külföldi betegszállításokat az Alarmcentrum végzi.
1954-ben az európai fővárosok közül Budapesten állítottak szolgálatba „Roham-kocsi”-nak nevezett mentőegységet. 1956után kezdte meg tevékenységét a Légimentő és Betegszállító Csoport. Ebben az évben november 20-án került az OMSZ birtokába a budapesti Szobi utcai kórház.
Az 1990-es évektől az OMSZ az elavult Nysa gépkocsikat Toyota és Mercedes gépkocsikkal váltotta fel. 1995-ben 97 kocsiból 44-et használtak mentésre, 11-et rohamkocsiként és 52 db-ot betegszállításra. Egy 1997. évi törvény szerint a mentés állami feladat, amelyet nem az OEP, hanem a központi költségvetés finanszíroz. 1990 után egyre több alternatív mentőszervezet jelent meg, amit egészségügyi miniszteri rendelet engedélyezett. Ezek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződés alapján vagy adományokból illetve szolgáltatási díjakból tartják fenn magukat. 2005-ben elindult a motorkerékpáros mentés
A magyar mentésügy nagy alakjai
A magyar elsősegélynyújtás egyik úttörője
- Flór Ferenc volt. 1835-ös a „Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás” című könyvében felállította az újraélesztés teendőinek sorrendjét, jelentőséget tulajdonítva az átjárható légutak biztosításának, a befúvásos lélegeztetésnek és a mellkas nyomogatásának. Ajánlja a légutak leszívását, a gégemetszést, az intubációt. Követeli mentőegyesületek felállítását, szervezési tervet dolgoz ki, megadja a mentőláda, a mentőállomások felszerelésének leltárát.
- dr. Kresz Géza vezetésével kezdi meg működését, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1887-ben,, mely mindenkinek a nap, és az éj bármely órájában minden díj nélkül nyújtott segítséget. 1926-ban, a BÖME mintájára megalakult helyi mentőegyletek összefogásával létrejött a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME). A II. világháború után, 1948. május 10-én a Népjóléti Minisztérium állami tevékenységgé tette a mentést és államosítással létrehozta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), melynek alapítója és első főigazgatója dr. Orovecz Béla, a BÖME orvosa volt.
- Gábor Aurél volt a magyar mentés történetének egyik legmeghatározóbb alakja. Dr. Gábor Aurél (Sopron, 1923. augusztus 10. – Ács, 1976. március 8.): belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa (1966). A debreceni tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett (1948), 1948–51-ben a Koltói Anna Kórház belgyógyászati osztályán (később III. sz. Belgyógyászati Klinika) szakképesítést szerzett. 1951–55-ben Dunaújváros kórházában és rendelőintézetében tevékenykedett, 1954-től mentőorvosi szolgálatot is teljesített. A dunaújvárosi rendelőintézet falát díszítő reliefen róla mintázták az orvos modelljét. 1955–1976 között Bp.-en az Országos Mentőszolgálat keretében dolgozott: 1956–1968 között a Mentőkórház bel osztályán és a rohamkocsin, 1968-tól 1976-ig tudományos főmunkatársként az Országos Mentőszolgálat Főigazgatóságán. Számos külföldi tanulmányúton vett részt. 1976-ban egy pozsonyi kongresszusról hazatérőben autóbaleset áldozata lett. A sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása (s maga az elnevezés is) a nevéhez fűződik.
